Blog azoknak,

akik fontosnak érzik a környezetvédelmet, de nem sablonokat akarnak hallani róla;

akik érdekelődnek a modern laboratóriumi kutatások iránt;

akik nem ismerik, vagy nem szeretik a műanyagokat, de nyitottak az új információkra;

akik kíváncsiak, mi történik a szelektív gyűjtőbe dobott hulladékokkal!

Kövesd a blogot!

Köszönet

A blog a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében valósul meg, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.

Műanyagos világkiállítás K-2013 Düsseldorf Messe

2013.11.30. 21:49 | Ronkay Ferenc György | Szólj hozzá!

Címkék: újrahasznosítás PET reciklálás műanyagok újrahasznosítása

Múlt hónapban ismét felkerekedett Tanszékünk, s kétbusznyi kollégával, valamint hallgatókkal is bőven ellátva elzarándokoltunk Düsseldorfba, a három évenként megrendezett műanyagos világkiállításra.

Műanyag_kiallitas1.jpg

Forrás: http://fotoservice.messe-duesseldorf.de

Az esemény méreteit jelzi, hogy az egyhetes rendezvény során 218 ezren tekintették meg 3200 kiállító standját. A kiállítás területének puszta bejárása is több, mint két napot vett igénybe: csarnokról csarnokra, szinte végtelenül sorakoztak az alapanyag- és technológiagyártó cégek  bemutatói.

Műanyag_kiallitas2.jpg

A kiállítási csarnokok madártávlatból   Forrás: https://maps.google.com

Engem idén elsősorban az újrahasznosítással foglalkozó vállalatok érdekeltek. Örömmel tapasztaltam, hogy igen nagy számban vannak jelen, például PET reciklálással foglalkozó cégből több, mint 15-tel találkoztam. Ezek túlnyomó részt európai gyártók (főleg németek, osztrákok és olaszok) voltak, csak elvétve akadt néhány távol-keleti cég.

Az öreg kontinensen egyre erősebb az igény, hogy a másodlagos PET-et élelmiszer-csomagolásra is lehessen használni, ezért a cégek egyre komolyabb tisztítási technológiákat fejlesztenek: a ledarált palackokat már nem csupán mossák, hanem magas hőmérsékletű vákuumos kezeléseknek is alávetik. Ezt az indokolja, hogy ha mondjuk Pista bácsi két év növényvédőszer-tárolás után dobja be a palackot a szelektív gyűjtőbe, az nem csak felületi szennyeződéseket okozhat, hanem az anyag belsejében is bediffundálhatnak a veszélyes anyag molekulái. Mivel nem lehet tudni, mennyi ilyen vagy hasonló szennyezettségű palack kerül a többi közé, a tisztításnak a teljes anyag-áramra ki kell terjednie. Másfelől a műanyagok használata és reciklálása során történő degradációt, anyagromlást is próbálják kompenzálni úgynevezett szilárd-állapotú polimerizációval, amely során a tördelődött molekulaláncok újra egyesülni tudnak.

Ezek a technológiák nagyon pontos szabályozást és nagy hatékonyságú energetikai megoldásokat igényelnek, amelyekkel a kínaiak jelen pillanatban még nehezen tudnak versenyezni, ám három évente itt, a világkiállításon nyomon követhető villámgyors fejlődésük. Ugyanakkor a távol-keleti gépsorok ára töredéke a nyugat-európai technológiák euró milliókban mérhető költségeinél. Az, hogy hazánkba milyen technológiai megoldások kerülnek túlsúlyba, a következő egy évben nagyrészt el fog dőlni.

Végezetül pedig néhány kép a kiállításról:

Műanyag_újrahasznosító2.jpg

Forrás: www.starlinger.at

 Műanyag_újrahasznosító.jpg

Forrás: www.spiritdesign.com 

A bejegyzés trackback címe:

https://megegyesely.blog.hu/api/trackback/id/tr775669201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása