A műanyagok – hozzánk hasonlóan – öregszenek. Ez a hasonlóság nem véletlen: még a legelszántabb műanyagellenes aktivisták is hosszú, szerves polimer molekulaláncokból épülnek fel, ezért valahol mégiscsak rokonok az általuk kevéssé kedvelt anyaggal.

Ezek a láncok azonban külső tényezők hatására károsodhatnak, lánc-szakadások és átrendeződések következnek be. A műanyagok esetében ez azt jelenti, hogy a napsugárzás, a hőmérséklet-ingadozás és egyéb fizikai behatások miatt a molekuláris szerkezetben bekövetkező változások kihatnak a tulajdonságokra is: megváltozik a tárgyak színe, kifakulnak vagy megsárgulnak, repedeznek, könnyebben eltörnek.

Az egyetemi telefonom, látszik hol érte a nap…

A folyamat nem csak a polimer láncok degradációjával, hanem a színezékek és egyéb adalékanyagok migrációjával is jár, vagyis a műanyagból lassan kivándorolnak a beléjük kevert segédanyagok. Hasonló folyamatok játszódnak le, mint amikor a műanyagokat megolvasztják, és ömledék-állapotban készítenek belőlük új terméket, erről korábban írtam.

Nem mindegy azonban, hogy a fenti hatások mennyi idő alatt következnek be! Egy év alatt sárgulnak meg az ablak-profilok, fakulnak ki a kerti bútorok, törnek el a ruhaszárító csipeszek (vagy autóipari-, elektronikai alkatrészek, stb.), vagy csak 10-20 év múlva? Ez a kérdés nem csak a vevőket érdekli, hanem a gyártókat is, ezért fejlesztették ki az úgynevezett gyorsított mesterséges öregedés vizsgálatot. Ennek során a vizsgálandó tárgyakat egy olyan klíma-szekrénybe helyezik, amelyben szabályozható a hőmérséklet és a páratartalom, valamint egy beszerelt xenon-lámpa, vagy UV fénycsövek helyettesítik a napsugárázást, illetve annak egy hullámhossz-tartományát. Ezzel a módszerrel a természetes körülményeknél gyorsabban elő lehet idézni a műanyag elváltozásait, s előre lehet jelezni a viselkedésüket.  Kicsit hasonló dolog ez, mint a szolárium, csak itt a csövek direkt kifejezetten az UV-B tartományban sugároznak, ami a bőrünket is gyorsítottan öregítené…

Lehet persze az öregedés ellen védekezni s – az újrahasznosítás során különösen – kell is, ezt a műanyagokhoz adagolt stabilizátorokkal lehet megtenni. Például a korom is széles körben használt stabilizátor-anyag a műanyagiparban – mellesleg színezőként sem utolsó –, ezért például a fekete kültéri bútorok általában tartósabbak a fehéreknél.

A laboratóriumunkban található klíma-szekrény kívülről és belülről

 Összefoglalva tehát: a műanyagok bizony öregszenek, s megfelelő idő alatt le is bomlanak, ám a stabilizátorok ezt a folyamatot jelentősen lassítják. Emiatt alakult ki a „műanyagok sosem bomlanak le” nézet, ami valójában nem teljesen fedi a valóságot.