A műanyagból készült termékek a hiedelmekkel ellentétben nem örök életűek.

A környezeti hatások, példának okáért a napsugárzás (elsősorban az UV-B hullámhossz-tartományban), a hőmérséklet-ingadozás és a nedvességtartalom lassanként kikezdik az anyagot, s degradáció, vagyis lassú lebomlás indul el. A teljes lebomlás persze a legtöbb műanyag esetében – a hozzájuk kevert stabilizátorok miatt – igen sok időt vesz igénybe, de a fehér kerti székek lassú megsárgulása jelzi, hogy bizony a plasztik is öregszik.

Hasonló, ám lényegesen intenzív hatásoknak vannak kitéve a műanyagok az újrahasznosításnál, az ilyenkor alkalmazott újbóli megolvasztás miatt. A magas hőmérséklet és az extruderben forgó csiga (lásd előző poszt!) intenzív keverése többé-kevésbé mindig károsítja a műanyagokat felépítő molekulaláncokat. PET esetében ráadásul ennél a lépésnél – bármilyen abszurd helyzet az ásványvizes palackok szempontjából – a víz a legnagyobb ellenség! Ha az anyag extrudálás előtt nincs teljesen kiszárítva a vízmolekulák katalizálják, vagyis lényegesen felgyorsítják az anyag bomlását.

További problémát jelent, hogy még a leggondosabb válogatás és mosás után is fennáll a veszélye annak, hogy idegen anyagok maradnak a feldolgozandó műanyagban.

Mindezek alapján általánosságban elmondható, hogy a reciklált PET sajnos némileg rosszabb tulajdonságú lesz, mint az eredeti anyag. Változik a színe: a víztiszta PET sárgul (a kék PET hasonló megfontolásból zöldül), pár százalékkal csökken a szilárdsága, s rugalmatlanabb lesz. Ez bizony azt is előreveti, hogy a műanyagok nem dolgozhatóak fel egymás után korlátlan számban, néhány életciklus után már túlságosan leromlik a minőségük.

Az eredeti PET-ből és a 100%-ban palack-darálékból készített műanyag tárgyak színe között fellelhető némi eltérés...

Talán ezek alapján érthető, mi az oka annak, hogy a legtöbb műanyaghulladékot viszonylag egyszerű, alacsony követelményű (s fekete) tárgyak gyártására használják fel, a fekvő rendőrtől a palántázó ládáig, vagy a szemeteszsáktól a kerítésoszlopig.

PET esetében ez az alacsonyszintű felhasználást (downcycling) döntő mértékben a szálgyártást jelenti. A poliészter műszál ugyanis kémiailag pont ugyanaz az anyag, mint a PET, csak a megjelenési formája tér el a palackoktól. Mivel a világ textiliparának súlypontja Távol-Keletre tevődött, a kiváló kínai ruházati és egyéb termékek egy része pont azokból a palackokból készül, amelyeket az európai polgárok a szelektív gyűjtőkbe helyeznek. (Ez magyarázza egyébként a sokszor nem teljesen egyértelmű színű pólók/ingek/táskák stb. eredetét).

Forrás: http://www.made-in-china.com/   :-)

A fenntartható fejlődés érdekében célszerű lenne az évente keletkező több tízezer tonna PET hulladéknak olyan hazai felhasználást találni, ahol – a hulladék minőségcsökkenését kompenzálva, sőt az eredeti anyagnál is magasabb szintre növelve – értéknövelt termékként (upcycling) gazdaságos és környezetbarát módon lehetne alkalmazni.

Forrás: Műanyag és Gumi c. folyóirat 2000-2012 számai